Dr. Palkovics László

innovációs és technológiai miniszter, Innovációs és Technológiai Minisztérium

Palkovics László gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 2016. december 1-jétől a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért, továbbá az ELI Science Park projekt oktatási, kutatási és gazdaságfejlesztési koncepciójának kialakításáért felelős kormánybiztos. Korábban az EMMI oktatásért felelős államtitkára, 2018. májusától pedig az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter. A Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja. 2018. októberében a kezdeményezésére jött létre a MI Koalíció, melynek célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon.
 

Kapcsolódó előadás

Digitális fejlesztések

09:25 — 09:45
Pátria terem